English
Deutsch
Keresés
Hírlevél
017 T. A. 33 éves vállalkozó
Pánik betegséggel kezeltek két éve. Már sok gyógyszert kipróbáltam, több orvosnál jártam, de az állapotom nem változott. Úgy éreztem veszíteni valóm nincs, ezért megpróbálkoztam a talpterápiával is. A pánikrohamok mellett fejfájás, végtagzsibbadás, izomfájdalmak, mellkasi szorító érzés keserítette a mindennapjaimat. A terápia megkezdése után néhány héttel panaszaim tompábban jelentkeztek, majd egyre ritkultak. Változtattam az étrendemen, más táplálékokat fogyasztok azóta. Az állapotfelmérés során a tüdő területén jelentős elváltozás volt tapintható, ami később véres garatváladék formájában ürült ki.
016 T-né K. G. 35 éves könyvelő
2003 augusztusában derült ki, hogy a méhemben mióma van. 3 havonta ellenőrizték és folyamatosan nőtt, ezért a nőgyógyászom műtétet javasolt. Ezt szerettem volna elkerülni, így más alternatív módszerrel próbálkoztam. 2005 márciusában a Vargha Intézetben kezdtem el azt az ideginger terápiát, amely a talpon keresztül harmonizálja és gyógyítja a szervezetet. A megbeszélteknek megfelelően változtattam az életmódomon, táplálkozásomon és rendszeresen jártam kezelésre.Néhány hónap után újra volt menstruációm, ami a válásom után abbamaradt.
015 S-né Sz.K. gazdasági tanácsadó
Szívesen írom le a gyógyulásom történetét, hiszen nem olyan egyszerű történettel indult a múlt, melyről hála az istennek már csak így beszélhetek. Egy műtét rosszindulatú eredménye,májfunkció rossz eredménye,magas vérnyomás, szívritmus zavar, alvászavar problémák szerepeltek panaszaim között.
Ezen problémákat talpterápiás kezeléssel és az étkezési szokásaim,életmódom megváltoztatásával és következetés betartásával, közös munkával, közös optimizmusunkkunkkal sikerült a gyógyulás felé irányítani, folyamatosan tapasztaltam pozitív hatásait, lelki és a testi jó közérzet megjelenésével.
014 F.A. nyugdíjas
Egyik éjjel hajnal felé arra ébredtem, hogy a nyakamon bizsergést érzek. Megtapintottam és egy csomót éreztem. Alig vártam a reggelt, hogy megnézzem mi is az. A csomó nem volt mindig látható, csak a megfelelő testhelyzetben. Fájdalmat nem éreztem, de ettől kezdve az éjszakákat nem aludtam át. Rendszeresen hajnalban felébredtem, hiába akartam pihenni. Többször próbáltam másik szobában elaludni, de nem tudtam. A nejem hamar észrevette, hogy nem vagyok mellette. Hiába kérdezett, egyelőre nem mondtam el az okát. Vártam és figyeltem a csomót, ami sajnos növekedett. Rosszat sejtettem.
013 I-né Cz.J. 38 éves tisztviselő
1999-ben szüléskor vérátömlesztés során Hepatitis-C vírussal fertőződtem. Egészségi állapotom attól kezdve egyre rosszabb lett. Németországban is részt vettem kezelésen, itthon is rendszeresen orvosságot szedtem, több százezer forint értékben havonta. Mégsem lettem jobban. A májam, pajzsmirigyem nem tudta ellátni a feladatát, a méhemben miómát találtak, fáradékony voltam, a családomat alig tudtam ellátni. Dolgozni sem jártam, gyakori fejfájással küszködtem. Sápadt, sárga és erőtlen voltam, amikor egy kedves ismerősöm javaslatára a talpterápiával próbálkoztam.